Téma a kirekesztés...

2021.01.25

"Merj szembenézni a saját tükörképeddel! Ez az első lépés a talpra álláshoz. Harc, amit meg kell vívnod a menekülések helyett. Egy napon pedig nemcsak sajátodéba, de mások szemébe is büszkén nézel majd."

Fiataloknak, középiskolás-egyetemista korosztálynak, csoportos coaching folyamatot vezettem  pár napja. 

Közös Lasagne készítéssel kezdtük a programot, majd kirekesztettség-kiközösítés volt a témánk, coach kártyák segítségével beszélgettünk arról, hogy menyire nehéz megoldani, feldolgozni ezeket az élményeket. Nem nagyon kapnak segítséget, igaz nem is mernek kérni, mert szégyenként élik meg ezeket a helyzeteket. Amikor arról kérdeztem őket, hogy mi a személyes érintettségük, szinte mindenki használta az egyedül, a bántottak, nem értenek, nem fogadnak el kifejezéseket. Azt tapasztaltam mélyen hurcolják magukban ezeket a fájdalmakat, nincs sok lehetőségük kibeszélni, nem hogy feloldani, ennek következtében az életük sok területére, így vagy úgy, kihat. Elfutnának, elutaznának másik helyre, országba, ahol tisztalappal új életet kezdhetnének, ami a beszélgetés alatt kiderül, nem oldaná meg ezt a problémát. Fontos megerősítés volt számukra, hogy attól még, hogy átéltek ilyen helyzeteket nem azt jelenti, hogy ők tehetségtelenek, értéktelenek lennének mindenben, pont ellenkezőleg. Néhány dicsérő, elismerő mondattól megnőtt az önbizalmuk, ragyogó szemmel néztek rám, el sem akarták hinni, hogy  milyen csodálatos emberek ŐK valójában. A coaching végén, hogy ki mit visz magával erről az estéről, a következő válaszokat kaptam: bátorságot, kiállok magamért, felvállalom, megmutatom, ki vagyok. Csodás élmény volt számomra, hogy ennyire nyitottak voltak és a bizalmukba fogadtak, csupán az értő- biztonságot adó figyelemre volt szükség ahhoz, hogy eredményes estét zárjunk, kölcsönösen bízva a folytatásban.

Az együttműködő beszélgetésben hiszek, nem a pozícióból kommunikálásban, legyen az bármilyen emberi kapcsolat. Felnőttként nagy a felelősségünk, beszéljünk, mesélünk gyerekeinknek, tanítványainknak a saját tapasztalatainkról, hogyan éltük meg, oldottuk meg egy-egy ilyen élethelyzetet vagy, hogy a mostani időszakban, társadalmi szinten is tapasztalható kirekesztettség minden formáját, hogyan tudjuk kezelni.

https://balogh-kata--coach.webnode.hu

Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el