Belső gyermekem

"Belső gyermeknek azt a bennünk lakozó erőt nevezzük, amely tapasztalatokat gyűjt és értelmet keres az életben, ugyanakkor belső hajtóerőként működik, s képessé tesz minket a boldogságra." 

Van, amikor évekig hurcolod a fájdalmat, úgy, hogy nem is tudod, pedig ott van a mindennapjaidban, azt állítod, túl van rajta, ezerszer megdolgoztad, feldolgoztad, megbocsájtottál, magadnak is. Felépíted az életed újra és újra, egyre jobb körülményeket teremtesz, megteszel mindent, hogy jól legyél kívül és belül. Ha kinyitnád a szemed és belenéznél úgy igazán mélyen a saját szemedbe, te is észrevennéd, hogy mégsem oké minden, azzal csak áltatod magad, hogy annyira jól vagy, észre sem veszed mekkora kőfalat emeltél "önvédelemből" saját magad, magad köré.

Aztán történik valami, ami feltépi a múltat, hazug, gonosz, igazságtalan módon. Először rettenetes dühöt érzel, fájdalmat, mert több ember előtt aláztak meg, vonták kétségbe azt, aki te vagy. Mivel, igaz embernek tartod magad, keresni kezded a megfelelő megoldást, az igazadat, csakhogy nem jutsz előre, azt gondolod, fel kell adnod, nem kell harcolnod, inkább fizetsz a szabadságodért, még ha jogtalannak érzed is. Aztán jönnek a testi tünetek, megégeted-megvágod magad, majd kijön belőled minden alul és felül, másnap beáll a derekad, úgy, hogy összecsuklasz, pokoli fájdalmaid vannak. Közben a lelked sajog, fáj a szíved, de nem engeded, hogy fájjon, még mindig nem akarod észrevenni, a fel nem dolgozott fájdalmaid akarnak világosságra kerülni. Aztán végre a fürdőszoba kövén, rád tör az ismerős érzést, jó-jó ez már nem a hideg konyhakő, tény a körülményeid jobbak, padlófűtés is van és már röhögsz is kínodban. Jöjjön, ami ki akar jönni, sok-sok éve fogtál így padlót, akkor erőből jöttél ki, nem gyászoltál, túlélni igyekeztél, gyerekeket nevelni, nem engedtél utat a saját fájdalmadnak, ott maradt a benned élő kicsilány a hideg konyhakövön és várt. Hosszú spirituális, tanuló folyamaton mentél keresztül, sok traumát megdolgoztál, levetkőzted a mártír-áldozat-megmentő szerepeidet, megtanultál jobban kiállni a felnőtt önmagadért, eltűntek a negatív események, lemorzsolódtak lehúzó emberek. Azt érzed úgy élsz ahogy mindig is szerettél volna, csodás, tisztalelkű gyerekeid vannak, nagyon jó emberek a barátaid, bárhova mész szinte mindenkinek van kedves szava hozzád, jól vagy úgy igazán.

Aztán történik valami, egy ismerős helyzet, te a meleg fürdőszoba padlón, egyszer csak meglátod a kicsilányt, aki még mindig a hidegben, sötétben egyedül kucorog összekulcsolt térdekkel. Egyszerre mindent megértesz, a benne lévő összes magára hagyott fájdalmat, félelmet, ami a te összes, még fel nem dolgozott fájdalmad és félelmed, évtizedek óta. A szemébe nézel, megfogod a kezét és megköszönöd, hogy türelmesen várt és nem haragszik rád. Öledbe veszed, megszeretgeted, ringatod, dajkálod, jó meleg vízben lemosod róla hosszú évek minden mocskát. Tiszta ruhába öltözteted, ünneplőbe, fehér blúz, pörgős szoknya, kopogós cipő. Innentől kezdve tudod, hogy minden nap vigyázol rá, megszeretgeted, megöleled, megdicséred, megkérdezed mit szeretne és soha többé nem hagyod magára, ahogy ő sem téged. Együtt álltok ki egymásért kéz a kézben, örökké.