Szülő-Gyerek és az a bizonyos elengedés

Fel lehet felkészülni a gyerekeid elengedésére?

Még nem tudod a választ, mert benne vagy nyakig...

Ami minden  /vannak nehéz percek, órák/ pillanatban biztos, hogy mérhetetlen hálát érzel, mert a gyerekeid téged választottak és az, hogy az anyai szereteted örök, míg világ a világ...

Attól a pillanattól kezdve, hogy először tartod a gyerekeidet a kezedbe, felkészülsz, hogy majd lassan, lépésről lépésre engedd el a kezüket, de azt senki nem mondta, hogy neked a 20-25 év sem lesz elég lassú. Főleg, hogy eddigi "szerepeidet" tekintve, ez a leghosszabb szolgálati időd, amit igyekeztél minimum 90% -on működtetni.

A bölcsőde, óvoda, általános iskola, hatalmas mérföldkövek a leválásban, még olyan kicsik, még ott vagy mindig és mindenhol, óvód- véded mindentől és mindenkitől, a fél életed a játszótéren, edzéseken, versenyeken töltöd, a fél szemed mindig rajta. Még az is lehet, hogy SZMK-s anyuka leszel, de az tuti, hogy minden szülőin ott vagy, csak hogy jó kapcsolatod legyen, az óvó nénikkel, tanítókkal, tanárokkal, mert hogy  ők több időt töltenek a gyerekeiddel mint te.                                                                                    Fokozatosan, egyre nagyobb és önállóbb lesz, na meg kamasz, amit próbálsz túlélni, felmondani úgysem tudsz! Ha szerencséd van, felsős korában már nem kell beszaladgálnod a suliba, mert otthon maradt ez vagy az..

A középiskola az egyetem a mérföldkövek mérföldköve, ami az elengedést illeti, már nem kicsik, már nem vagy ott mindig és mindenhol, már nem tudod mindentől és mindenkitől megvédeni, jó hír már nem is kell, csak legyél ott, lehetőleg ne pánikolj! Annak nagyon örülj, ha az előző időszakban sikerült a szeretetteli, kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatot kialakítanotok és a biztonságos mamahotelt telt házzal üzemeltetned, mert legalább tudod kik a haverjai. Bátor vagy, összeszorított fogakkal, végig csinálod a házibulikat, na, nem úgy hogy otthon vagy, bevásárolsz, felszívódsz, majd eltakarítod a romokat! Az első szerelmek örömeit, bánatait átéled velük, csak támogatni ér, mindenben, a véleményed tartsd meg, főleg ha nem is kérdezik, jobb mindenkinek!                                                                                                                                              Ünnepként éled meg azokat a hétköznapokat, amikor együtt ültök asztalhoz, a közös nyaralásokat, minden együtt töltött percet, minden pillanatot, amikor a segítségedre, tanácsodra van szüksége.                                                                                                                         Egyre többször teszed fel a kérdést magadban, meddig lesz még így?                                   Mikor repülnek ki? Hogy tudsz jól segíteni, abban, hogy megvalósítsák az önálló életüket anélkül, hogy te mondanád meg a tutit? Hogy tudsz úgy háttérbe vonulni, hogy attól még érezzék Te ott vagy örökké, értük teszed? Magadat nem félted, te is kirepülsz, lesz pár éved, hogy azt csináld, ami neked jó, amit csak akarsz, önmegvalósíts, utazz... Vágysz egy kis nyugira, szűkített étlapra legalább hétköznap, addig, míg meg nem születnek az unokáid....